Semmilyen pénzügyi nevelést nem kaptam. Intézetben nőttem fel, ahol erre se lehetőség, se igény nem volt.
Minta is csak annyi volt előttem, amennyit a nevelő szüleimnél láttam. Éltem egy családnál pár évet, de saját pénzem ott se volt. Néhanap, ha visszavittem a rokonságuk háztartásából néhány üveget, az azért kapott egy-két forintot, azonnal elcsokiztam. Ki voltam éhezve édes ízekre, jó szóra, szeretetre. A csoki volt elérhető számomra. Az is szűkösen és az is csak akkor, ha megdolgoztam érte. De azt legalább megtanultam, hogy szeretetet nem lehet pénzen venni. És hiába teperünk érte, az alanyi jogon jár vagy nem jár. A munka viszont hozhat pénzt a konyhára. A szorgalom is olyan érték, amit alkalomadtán pénzzel jutalmaznak. Az iskolai szorgalmat is jutalmazták. Könyvekkel. Így lettek saját tárgyaim. Olyan tárgyaim, amiket valóban birtokolhattam. Megdolgoztam értük. Nem voltak saját ruháim, egész gyerekkoromban mások levetett ruháiban jártam. És az összes játékom elfért egy hokedli fiókjában. Egy falatnyi baba, aminek haja se volt és a lábait is én varrtam vissza a törzséhez. Pár üvegfejű gombostű, néhány csokispapír, szalvéta. Ennyi volt a teljes vagyonom. Meg a könyvek.
Nem volt mit igazán birtokolni, így azt se tanultam meg, hogy azt ami az enyém, irigyelni is lehet másoktól. Amim volt megosztottam, kölcsönadtam. Néha el is ajándékoztam. Beosztani nem volt mit, a megosztást viszont megtapasztaltam. Élek is vele, ahányszor lehet, amikor arra igény van. Jó érzés most is. Csak most a pénzzel, a pénz beosztásával való tapasztalataim osztom meg másokkal. Veletek. Azt gondolom, van mit megosztanom.
Talán pont az vagyok, akire azt mondják mások: a jég hátán is megél. Talán igaz, az viszont biztosan igaz, hogy mivel sose volt nagyon sok, megtanultam beosztani a keveset. Megfogni ott, ahol meg lehet fogni. Megtanultam, hogy addig nyújtózzak, ameddig a takaróm ér, és úgy, hogy közben ne érezzem nyomorultul magam. Mert az élet szép, akár kevés, akár sok pénzünk van. De nem baj, ha megtanuljuk megbecsülni azt, amink van és beosztani. Kicsit tartalékolni. Kicsit engedni itt, hogy máshol nagyobbat szakíthassunk. Édesebb gyümölcsöt. Megtanultam, hogy kell a pénzzel bánni ahhoz, hogy jusson is, maradjon is úgy, hogy közben ne váljunk fösvénnyé. Sőt. Hogy tudjunk adni, segíteni másoknak is, ha kell. Ez a blog leginkább erről szól. A pénz megfogásáról. Takarékosságról. Okos beosztásról. Lehetőségek felismeréséről és kihasználásáról. Leleményességről. Pénzügyi nevelésről, amit gyerekkorban kellene elkezdeni, de SOSE késő megtanulni. Elsajátítani, átvenni trükköket, tippeket. És sose késő elkezdeni a takarékoskodást: idővel, energiával, pénzzel. Hosszú távon megéri. Higgyétek el nekem.
 |
| Fotó: pixabay |
Minta is csak annyi volt előttem, amennyit a nevelő szüleimnél láttam. Éltem egy családnál pár évet, de saját pénzem ott se volt. Néhanap, ha visszavittem a rokonságuk háztartásából néhány üveget, az azért kapott egy-két forintot, azonnal elcsokiztam. Ki voltam éhezve édes ízekre, jó szóra, szeretetre. A csoki volt elérhető számomra. Az is szűkösen és az is csak akkor, ha megdolgoztam érte. De azt legalább megtanultam, hogy szeretetet nem lehet pénzen venni. És hiába teperünk érte, az alanyi jogon jár vagy nem jár. A munka viszont hozhat pénzt a konyhára. A szorgalom is olyan érték, amit alkalomadtán pénzzel jutalmaznak. Az iskolai szorgalmat is jutalmazták. Könyvekkel. Így lettek saját tárgyaim. Olyan tárgyaim, amiket valóban birtokolhattam. Megdolgoztam értük. Nem voltak saját ruháim, egész gyerekkoromban mások levetett ruháiban jártam. És az összes játékom elfért egy hokedli fiókjában. Egy falatnyi baba, aminek haja se volt és a lábait is én varrtam vissza a törzséhez. Pár üvegfejű gombostű, néhány csokispapír, szalvéta. Ennyi volt a teljes vagyonom. Meg a könyvek.
Nem volt mit igazán birtokolni, így azt se tanultam meg, hogy azt ami az enyém, irigyelni is lehet másoktól. Amim volt megosztottam, kölcsönadtam. Néha el is ajándékoztam. Beosztani nem volt mit, a megosztást viszont megtapasztaltam. Élek is vele, ahányszor lehet, amikor arra igény van. Jó érzés most is. Csak most a pénzzel, a pénz beosztásával való tapasztalataim osztom meg másokkal. Veletek. Azt gondolom, van mit megosztanom.
 |
| Fotó: pixabay |
Talán pont az vagyok, akire azt mondják mások: a jég hátán is megél. Talán igaz, az viszont biztosan igaz, hogy mivel sose volt nagyon sok, megtanultam beosztani a keveset. Megfogni ott, ahol meg lehet fogni. Megtanultam, hogy addig nyújtózzak, ameddig a takaróm ér, és úgy, hogy közben ne érezzem nyomorultul magam. Mert az élet szép, akár kevés, akár sok pénzünk van. De nem baj, ha megtanuljuk megbecsülni azt, amink van és beosztani. Kicsit tartalékolni. Kicsit engedni itt, hogy máshol nagyobbat szakíthassunk. Édesebb gyümölcsöt. Megtanultam, hogy kell a pénzzel bánni ahhoz, hogy jusson is, maradjon is úgy, hogy közben ne váljunk fösvénnyé. Sőt. Hogy tudjunk adni, segíteni másoknak is, ha kell. Ez a blog leginkább erről szól. A pénz megfogásáról. Takarékosságról. Okos beosztásról. Lehetőségek felismeréséről és kihasználásáról. Leleményességről. Pénzügyi nevelésről, amit gyerekkorban kellene elkezdeni, de SOSE késő megtanulni. Elsajátítani, átvenni trükköket, tippeket. És sose késő elkezdeni a takarékoskodást: idővel, energiával, pénzzel. Hosszú távon megéri. Higgyétek el nekem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése