 |
| Fotó: pixabay |
Azok voltak csak a kemény évek. Ismerem azokat jól. Lehet, hogy sokan, akik éppen most olvastok, hasonló cipőben jártok, és fel is szisszentek: mert ti is tudjátok, a nincsből nem lehet megtakarítani. Akinek nincs tartaléka, az nem tud OKOSAN vásárolni - vagyis nem tud akciókat kihasználni, hiszen nincs tőkéje az okos vásárláshoz. Az nem tud pénzt csinálni pénzből.
Éppen ezért a legfontosabb teendő, hogy akármilyen kicsike, iciri-piciri összeget tudtok csak havi szinte félretenni: azt TEGYÉTEK félre. Akkor is, ha az csak pár száz forint, vagy 2-3 ezer forint csupán. Egy évben, a havonta félretett 3 darab ezres az pontosan 36.000 Ft. Az már ÉRTÉKELHETŐ összeg. Egy jobb bőrcsizma ára. Vagy egy kisebb háztartás havi rezsijének az ára.
Már említettem, hogy intézetben nőttem fel, így a szükséges mintakövetés elmaradt. Lehet jobb is, fogalmam sincs milyen mintát kaptam volna. Így viszont fehér lap voltam, érzésre költöttem. Nagyjából osztottam be a pénzt, aztán vagy jutott vagy nem a hónap végére. És ha láttam, hogy fogyogat a családi kassza, akkor a fogyasztásunkat fogtam vissza. Leginkább a hasunkon spóroltam, ami egyrészt okos dolog lehet, másrészt kreativitásra sarkall- remek kis receptek születtek így, ha akkoriban még nem is annyira egészséges tudatos szempontok alapján. persze megosztok majd párat veletek, hátha valakinek jól jön a kapros nokedli vacsorára egy szűkös hóvégen.
A lényeg, hogy fiatal nőként, feleségként se kaptam igazán soha hasznos tanácsot arra vonatkozóan, hogyan fogjam meg a pénzt. Azt láttam, hogy a volt férjem rokonsága egy módszert ismer: nem költ semmire..... Vagyis semmi olyanra, amire nekem akkoriban még szükségem volt. Nem jártak szórakozni, nem utaztak, nem csaptak hatalmas találkozókat, nem költöttek könyvre, mozira, színházra, ruhákra. Én viszont nem akartam lemondani mindarról, ami a házasságkötésig életem része volt. Nem akartam szürke életet, ahol az egyetlen szórakozást az éves búcsú jelenti... ahol viszont boldog boldogtalan vásárolta a méregdrága "vásárfiát".
Egyedül a gyerekeim dédmamája volt az, aki valóban életképes ötletet súgott. Azt mondta, amikor látta, hogy nem nagyon marad meg nálam a pénz, hogy bármilyen bevétel áll a házhoz, annak a 10% -át tegyem félre. Ha ezt képes vagyok megtenni, ha ellen tudok állni a kísértésnek, hogy könyvre, utazásra vagy olyan ruhákra költsem, amire nincs feltétlenül szükségem, akkor egy év alatt, akkor is értékelhető "megtakarítása" lesz a családnak, ha csak pici összegeket tudok időnként félrerakni.
Ez a 10%-os dézsma hasznos ötlet volt. Az lett az a pénzalap, amihez akkor nyúltam csak, ha beteg lett valamelyik gyerkőc (erre a célra később már tudatosan is raktam félre), vagy akkor ha a vállalkozás bevételei megtorpantak.
Sok gyerek volt és kínkeserves őstermelésből származott a bevétel egészen addig, amíg én újra munkába nem álltam. Bevallom azért az a 10% lecsippentése a bevételekből kemény meló volt, és néha nem is működött. Egy vállalkozás üzemeltetése egyszerűen felülírta a családi igényeket.
Valójában a 10% módszer akkor vált életszerűvé, amikor már én is, újra munkába álltam és saját jövedelemre tettem szert. Az általam megkeresett jövedelem felett könnyebb volt kontrollt gyakorolni. Vagy jött be extra pénz, amivel egy kicsit mindig lehetett gyarapítani a megtakarítást. És most ne gondoljatok ám nagy pénzekre, milliókra..... Pár tízezer forint volt sokáig a vésztartalék, vagy egy-kétszázezer forint.
A munkaerő piacra való visszatérésem helyszíne egy nagy Balaton parti szálloda recepciója, később konyhája lett. Mindkét pozíció hozott szerződés feletti bevételt. Volt borravaló, illetve konyhafőnökként tudtam olcsóbban vásárolni. Akkoriban kezdtem el azt a gyakorlatot, hogy az "okos vásárlással" megtakarított összeget félretettem.
De visszatérve a bejegyzés címében említett rideg évekre.... arra emlékszem, hogy a tartalék nélküli létezés, főleg gyerekekkel, az pszichésen rendkívül megterhelő időszak volt. A félelem, hogy jön valami pénzügyi krízis (egy elszámoló áramszámla), vagy kinövi a gyerek a cipőjét, vagy egyszerre lesz mind a három beteg.... Ugye értitek miről beszélek? Voltam hát ilyen helyzetben is, amikor fogalmam se volt, hogy a következő héten MIBŐL adok RENDESEN enni a gyerekeknek. Valahogy persze mindig megoldottam, de az nekem nem volt elég stabil, nem volt elég biztonságos. Én, aki család nélkül nőttem fel, másféle életet, BIZTONSÁGOS életet akartam a gyerekeknek. De ehhez se megfelelő támogatásom, se pénzügyi ismereteim nem voltak. Maradt Dédike tanácsa: a 10% dézsma.
Nekem bejött, és a mai napig alkalmazom. Ez az alap. Olyan, mint az éjjel kulcsra zárt ajtó: biztonság érzetet ad.
Próbáljátok ki ti is. Kérek szépen beszámolót, de ötleteket is megoszthattok velünk itt kommentben, vagy az fb oldalon.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése